Túra: Spelláki mellékág Természetismereti túra, Dunasziget, 2026.09.26.   Szeptember 26-án, kora őszi napsütésben gyűlt össze az a természetkedvelő csapat Dunaszigeten, akik Láng Mercédesz szakmai vezetésével járták be a Spelláki mellékág és környezetének egyedülálló vízvilágát. A könnyű tempójú séta a Denkpáli műtárgytól indult. A résztvevők a Duna partját követve, közvetlen közelről figyelhették meg a Szigetköz jellegzetes ártéri élőhelyeit: az őszülő nádasokat és a holtág-maradványokat. A túra egyben csendes tisztelgés is volt

Találkozó: Dunasziget, Nagysziget utca vége a töltésnél Időpont: 2026. szeptember 26. szombat délelőtt 10 óra.   A harmadik séta: Spelláki mellékág   A töltéstől közösen megyünk ki a Denkpáli műtárgyhoz, és a kocsikat ott hagyjuk. Most egy rövidebb sétára indulunk, amellyel Kertész József nemrég elhunyt tagtársunk, jeles szigetközi szakember emléke előtt is tisztelgünk. Kertész József egyik utolsó nagy ötletének helyszínét fogjuk megtekinteni. Megtalálta a módját annak, hogy a Spelláki mellékág, amit

Találkozó: Feketeerdőn, a templom előtt Időpont: 2026. május 30. szombat délelőtt 9:30 óra.   A második séta: Feketeerdő környéke   A túra során a környék erdős területeit járjuk be (Házi erdő, Falufüzes, Parti erdő), megfigyelve a helyi növény- és állatvilágot. Ezen kívül a volt Libafarmi Duna-holtág vízpótlását tekintjük meg. A túra könnyű tempójú, minden korosztály számára ajánlott, várható időtartama: 1,5–2 óra. A túra befejezéseként közös sütögetésre várjuk a résztvevőket (ételt, italt

Találkozó: Rajka, Szent Márton katolikus templom Időpont: 2026. március 7. szombat délelőtt 9:30 óra.   Az első séta: Dunacsúny – Doborgaz –  Tejfalu – Bős  A találkozó helyszíne a rajkai Szent Márton katolikus templomnál (Szent István út – Ifjúság u. sarok, ahol van rendes parkoló is). Innen már közösen utazunk tovább. Először Dunacsúnyra megyünk át. Megnézzük a duzzasztóművet, a Mosoni-Duna kivezetését, és a rafting pályát (ha nincs éppen verseny).  

Találkozó: rajkai Szent Márton katolikus templom Időpont: 2025. november 8. szombat délelőtt 9:30 óra.   A negyedik séta: Rajka vizei, természeti környezete és a Trianoni zsilip  A találkozó helyszíne a rajkai Szent Márton katolikus templomnál (Szent István út – Ifjúság u. sarok, ahol van rendes parkoló is). Innen már közösen megyünk ki a zsilipekhez. Az aszfaltos út fokozottan védett területen kanyarog. Megnézzük, hogy honnan indul most a Mosoni-Duna, majd elsétálunk

Találkozó: Ásványráró autóbusz-forduló, Rákóczi u. 58. Időpont: 2025. május 24. szombat délelőtt 9:30 óra.   A harmadik séta: Ásványráró, Bagaméri ágrendszer Idei harmadik séta a Bagaméri-ágrendszerhez vezet. Induláskor közösen autózunk ki a töltésen a Tanyahajóhoz. A Vízügy közreműködésével motorcsónakos kirándulást fogunk tenni. Két csónak áll rendelkezésünkre, hogy megnézhessük vízről az ágrendszert. A csónakos út során megfigyelhetjük a Bagaméri-ágon elvégzett szabályozási munkálatok eredményét, különösképpen a hallépcsőt. Az ágrendszer a beavatkozások jótékony hatását

Találkozó: Vámosszabadi, a határ előtt előtt balra, a töltésig Időpont: 2025. március 22. szombat délelőtt 9:30 óra.   A második séta: Vámosszabadi, Patkányosi mellékágrendszer Útvonal: Vámosszabadi határátkelő előtt kell lefordulni balra, egy aszfaltos út vezet a töltésre, és ott mellette parkolhatunk. A térképen ezt Győrzámoly külterületeként jelölik. A séta útvonalra két alternatíva: 6,9 km annak, aki a végén kocsiba száll, illetve 10,3 km azoknak, akik a töltésen visszagyalogolnak.   Idei második

Találkozó: Gönyű, Kossuth Lajos u. 126. (Kert utca és Kikötő utca kereszteződés) Időpont: 2025. február 22. szombat délelőtt 9:30 óra. Az idei első séta két programból áll: Erebe-szigetek, Gönyű (szervező: Láng Merci) A Vöröskői-öböl mellett sétálunk le az Erebe-szigeti mellékág új megnyitásához, amellyel a frissvíz utánpótlás végre megoldódott. A természet revitalizálódik. Üvegház intenzív zöldségtermesztés, Ács (szervező: Nagy Lajos) Ácsi Termál-Kertészet Kft. üvegházas intenzív uborkatermesztés (geotermikus energiával fűtött), víznyelető-tó, energia-nádas és

Találkozó: Dunaszeg, a Kis-tó partján (a Gulyhajtás korábbi rendezvényhelyszínén) Időpont: 2024. november 23. szombat délelőtt 9:30 óra.   A nyolcadik séta: Dunaszeg, Morotva-tó Útvonal: Dunaszeg községben a Fő utcán, a Petőfi utcát követően jobbra, a tó partján célszerű leparkolni. Idei nyolcadik sétánk kezdetén a Kis-tó, amit először körbesétálunk. Ezt követően a nagyobbik Morotva-tó felé vesszük utunkat, és rétek, legelők mellett haladunk el. Majd elérjük a kilátót, amelyről láthatjuk a megmaradt vízfelületet és a

Találkozó: Lipót, Vadludak pihenő és kikötő Időpont: 2024. október 26. szombat délelőtt 9:30 óra.   A hetedik séta: Lipót, Gombócosi zárás OKTÓBERBEN ÚJRA! Útvonal: Lipót községből kifelé aszfaltos út vezet a Vadludak pihenőhöz, a töltés előtt célszerű leparkolni. Sétánkat a töltéslábnál kezdjük a Hatvanasi bukó felé, a vízparton. A mellékág felé letérve elérjük a használaton kívüli erdészeti kompkikötőt, majd a Gombócosi zárást. Utána felmegyünk a töltésre, ahonnan látszik a Szigetközi Tájvédelmi Központ épületegyüttese,